Kiss György – aki a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke is - a lap csütörtöki számában kifejtette: Magyarországon mindeddig sikerült megakadályozni a fertőzés átterjedését a házisertésekre, miközben világszerte több száz millió sertést kellett levágni. A világpiac legnagyobb szereplője Kína, ahol a becslések szerint a teljes sertésállomány akár 15-20 százalékkal is csökkenhet. 

Magyarországra nézve ez egyrészt azt eredményezi, hogy a dán, a német, a spanyol termékek behozatala csökken, mivel ezekből az országokból nőhet a kínai piacra az export. Ugyanakkor a hazai sertéstartóknak is kedvező lehet, ha megnyílnak a kivitel előtt a távol-keleti, a kínai, a japán és a dél-koreai piacok. A szakember szerint a fogyasztói árakban - szintén a világpiaci folyamatok miatt – a következő időszakban enyhe, majd a későbbiekben akár robbanásszerű áremelkedés is végbemehet.

Bár az exportlehetőségek szélesedése optimizmusra ad okot, óvatosságra intő tényező, hogy a betegség elleni védekezés rendkívül költséges, jelentős terhet ró az állattartókra – jegyezte meg.