Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. augusztus 25-én 21 óra körül, hogy Sümegen az egyik családi házba betörtek, és feltehetően az elkövető még az ingatlanban tartózkodik. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták a 22 éves ajkai lakost, aki az épület bejárati ajtaját feszítette fel, majd a nappaliban lévő szekrényből több tízezer forintot akart ellopni. A rendőrök a férfit előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. A rendőrök az eltulajdonított készpénzt lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának.