Felidézte, hogy tavaly ősszel még arról szóltak a híradások, hogy „porba kellett vetni a búzát és az őszi kalászosokat”, a téli csapadékhiány pedig tetőzte a problémákat. Március végén 100-150 milliméternyi csapadék hiányzott a földekről, ami csak májusban pótlódott – tette hozzá.

Az előzetes becslések szerint azonban az időjárási viszontagságok ellenére a nyári aratású szántóföldi növényekből, mintegy 1,7 millió hektárról összesen 8 millió tonna termés betakarítása várható – közölte a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta: országszerte több mint 60 ezer gazdálkodó számára jelenti az egész éves munka megkoronázását a most meginduló aratás.

A szántóföldi növénytermesztés az egész magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata, amely érdemben járul hozzá a nemzetgazdaság egészének sikeréhez – jelentette ki.

A szaktárca adatai szerint az idei év első négy hónapjában 478 millió euróra nőtt a gabonaexportból származó külkereskedelmi többlete az országnak.

Nagy István az aratóünnep kapcsán szólt a hagyományok tiszteletének és megőrzésnek fontosságáról az agráriumban. Szavai szerint azokra a hagyományokra, amelyek összetartanak bennünket, nagyon vigyáznunk kell.