Egy nemesgulácsi lakos értesítette a rendőrséget 2019. április 6-án a kora esti órákban arról, hogy ismeretlen személy bement a lakásába, és a konyhaasztalon lévő pénztárcájából több tízezer forint készpénzt tulajdonított el. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő fél órán belül Tapolca belterületén igazoltatták a feltételezett elkövetőt, egy 53 éves sümegi lakost, aki korábban a sértettnél dolgozott.

A férfit előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomást tett, melynek során elmondta, hogy a rendőri intézkedést megelőzően egyik családtagjának adta oda a lopott pénzt. A nyomozók a tettes hozzátartozójánál végzett házkutatás alkalmával megtalálták az ellopott összeget, majd lefoglalták és hiánytalanul visszaadták a sértettnek.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tapolcai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.