Gencsi Zoltán, Hortobágy alpolgármestere köszöntőjében azt mondta, nem véletlenül ad otthont a Hortobágy hazánk jelenleg egyetlen országos bioborversenyének: a szőlőn kívül ugyanis több olyan biotermék is készül a Hortobágyon, amelyek egyre népszerűbbek a hazai és nemzetközi mezőnyben. 

A Hortobágyon található hazánk legnagyobb összefüggő, mintegy húszezer hektár bioművelésű területe – fűzte hozzá.

Kovács Pál borszakújságíró, versenytitkár kiemelte: tőlünk nyugatra a bio bor presztízse és minősége is évről évre folyamatosan erősödik, amelyet - ha lemaradással is - de a magyar bioborágazat is próbál követni. 

A 13. bioborverseny is azt mutatja, hogy egyre több borász készít kiemelkedően jó bioborokat a hazai fogyasztásnak sajnos még mindig csak néhány százalékát kitevő ágazatban. Idén két ország hét borvidékének 10 pincészete képviseltette magát a hortobágyi Ökotúra vendégházban megrendezett borbírálaton – ismertette.

A zsűri elnöke, Kovács Tibor borász, a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok tanácsadója értékelésében azt mondta, hogy a versenyre beküldött bioborok kitűnő minőségüknek köszönhetően minden tekintetben felveszik a versenyt a legjobb magyar nem bioborászatokkal, sőt nemzetközi kitekintésben is sikeresek lehetnek.
    
A fehér borok kategóriájában több bronz és ezüst minősítés mellett négy aranyérem született, a csúcsbor minősítést a Dobosi Pincészet Bio 14,92 Olaszrizling 2016 bora kapta.

Két balatoni bor lett az idei bioborvesreny csúcsbora

A vörös borok kategóriájában a zsűri két bornak adott aranyminősítést. Csúcsbor címet kapott a Szászi Birtok Balaton felvidéki Cabernet Franc 2017 bora.

A csúcsborok borászatai részt vehetnek 2020 február 12-15. között a németországi Nürnbergben megrendezésre kerülő MUNDUS VINI 2020 Biofach nemzetközi versenyén. A győztesek a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. támogatásával jutnak ki a világ legnagyobb bioborversenyére.

A Hortobágyon tizenharmadik alkalommal rendezték meg az országos és nemzetközi bioborversenyt, amelyet a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület szervezett és a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége (MÖSZ), a Biokontroll Hungaria Nonprofit kft, Hortobágy Község Önkormányzata, az Ökotúra vendégház és a Debreceni Borozó című újság támogatott. Magyarország egyetlen bioborversenyén kizárólag az akkreditált ellenőrző, tanúsító szervezet által igazolt biominősítésű termékekkel lehetett részt venni.