Kiemelte, az új területrendezési törvény szerint - amely alapján készülnek a helyi tervek is - nem változhat a Balaton védettségi szintje, és nem változhatnak a megszerzett jogok, tulajdonjogok. Hozzátette, a lehetőségekhez képest elsődleges szempont a Balaton megközelíthetőségének biztosítása, a parti részek "zölden megtartása".
 
A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy az elsőfokú építési hatóságok március 1-jével mindenhol átkerülnek a kormányhivatalokhoz. Ezt követően kerülhet sor egy balatoni főépítész kinevezésére - jelezte.
 
A BFT ülésén egyhangúlag elfogadták a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégiáját. Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója ismertette: ennek célja, hogy a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára és a megyei klímastratégiákra épülve összegezze és meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik a balatoni térség aktív szerepvállalását a klímaváltozás csökkentése, illetve az ahhoz való alkalmazkodás területén.
 
Bóka István, a BFT elnöke elmondta, évek óta változatlan, 220 millió forint fejlesztési forrás áll a tanács rendelkezésére, amelyből népszerű, a helyi igényeket figyelembe vevő pályázatokat írnak ki. Beszámolt arról, hogy a keret megemeléséért az illetékes miniszterhez fordult. Az elnök javaslatai között szerepelt, hogy a reklám-kihelyezések ügyében, illetve a településképi szabályozásban nagyobb beleszólási jogot kapjanak az önkormányzatok, polgármesterek.
 
A tanácskozáson módosították a Balaton Kiemelt Térség hosszú távú fejlesztési koncepcióját (2014-2030), amelyre az elmúlt évek során megváltozott körülmények miatt volt szükség. A módosítás szerint a korábbiaknál hangsúlyosabban jelenik meg a koncepcióban egyebek közt a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás, a népességmegtartó képesség növelése, valamint a régión belüli társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek enyhítése. A módosítási tervek társadalmi egyeztetése hamarosan megkezdődik.
 
A tanácskozáson Németh Zsolt, a Kerékpáros Magyarország Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy a balatoni biciklikörúton végrehajtott út- és szolgáltatás fejlesztések nem elégségesek. "Turisztikailag értelmezhetetlen, hogy a Balaton jelenleg nem körbebiciklizhető, miközben a kerékpáros-turizmus meghatározó szerepet tölt be a balatoni szezon nyolchónapossá tételében" - fogalmazott. Becsléseik szerint mintegy 8 milliárd forintra lenne szükség a hiányzó fejlesztések pótlására.