Hétfőn veszi kezdetét a MOL Nagyon Balaton heti beszélgetéssorozata, ahol a Balatont érintő legaktuálisabb témaköröket járják majd körbe. A házigazdák hétről hétre más balatoni események főszervezői, a meghívott vendégek pedig ismert balatoni személyek, művészek és turisztikai szakemberek - olvasható a közleményben.
 
Mint írják, többek között a Balaton Sound, a Paloznaki Jazzpiknik, a Kultkikötő, a Művészetek Völgye, és a Veszprémi Utcazene Fesztivál szervezői mesélnek majd a terveikről, a jelenlegi helyzetről és a lehetséges jövőről. Az első, hétfői beszélgetés házigazdája Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója, akinek vendégei többek között Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke és Marsalkó Dávid, a Halott Pénz alapító frontembere lesznek.

Szintén kinyit a veszprémi állatkert is, Török László, az intézmény igazgatója elmondta, hétfőtől visszavonásig a látogatóknak be kell tartani a másfél méteres távolságot egymás között, zárt térben maszk, sál vagy kendő használata kötelező.