Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a műsorban azt mondta, hogy Magyarországon jelenleg 23 ezer gyerek él, aki nem tud a vérszerinti szüleinél nevelkedni.
 
Ők biztonságuk érdekében intézménybe vagy nevelőszülőkhöz kerülnek. Utóbbi, a kisközösségben való nevelkedés sokkal jobb a gyereknek - tette hozzá.
 
Tudatta azt is, hogy tavaly több száz fővel nőtt a nevelőszülők száma.
 
Varga Kriszta, a Befogadottak főszerkesztője arról beszélt, hogy a nevelőszülők a filmben nyíltan beszélnek a hivatás szépségeiről, de nehézségeiről is.
 
A filmben hangsúlyozzák azt is: nem az a cél, hogy a gyermeket elszakítsák vérszerinti családjuktól. A nevelőszülők hidat, átmeneti állomást jelentenek a gyerek életében, amíg vissza nem kerülhet biológiai családjához, vagy örökbe nem fogadják - mondta.
 
A Befogadottak című dokumentumfilmet Lakatos András rendezte. A 35 perces filmben nevelőszülők és a családjukban felnőtt gyerekek szólalnak meg. A film az M5 csatornán május 3-án 18 óra 35 perckor tekinthető meg.