Középiskolások adtak számot pénzügyi tudásukról tavaly ősszel Zalaegerszegen, a PénzSztár elnevezésű verseny megyei selejtezőjében. Többek között arra kellett válaszolniuk, hogy mit jelent a valuta, a foglaló, vagy például a kamat. Kaposváron is ugyanez volt a feladat, a diákok órákon át törték a fejüket a helyes megoldásokon. Nagy volt a tét, egyetlen négyfős csapat jutott tovább a regionális döntőbe.

A játékos vetélkedőt 2013 óta rendezik meg itthon és a külhoni magyar középiskolákban. Kezdetek óta az a cél, hogy a fiatalok megtanuljanak tudatos pénzügyi döntéseket hozni.

Idén is lesz PénzSztár verseny, a pedagógusok felkészítése elkezdődött, csütörtökön a fővárosban vitatták meg, milyen új módszerekkel fejleszthetik a diákok pénzügyi tudatosságát. A konferencián Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalkozók számtalan kedvező adózási mód közül választhatnak, a lakosságnak pedig érdemes kihasználni az adókedvezményeket. Az egyszázalékos adófelajánlással például civil szervezeteket és egyházakat lehet segíteni.

A játékos pénzügyi vetélkedőre május közepétől jelentkezhetnek a hazai és a határon túli magyar középiskolák. Idén is több fordulós lesz a verseny, a döntőt decemberben, Budapesten tartják majd – közölte az M1.