BELFÖLD
Debreceni középiskolások kifestik a helyi hospice házat
A Debreceni Szakképzési Centrum Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola tanulói kifestik a húszágyas helyi hospice házat – hangzott el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón.
FKF: Új elektromos köztisztasági járművek áll szolgálatba
Az elektromos gépek egy töltéssel akár 120-140 kilométert is meg tudnak tenni.
Agrárminisztérium: Sikerült megvédeni a magyar gazdák érdekeit Brüsszelben is
A meghosszabbítás időszaka lehetőséget teremt arra, hogy közös európai megoldás szülessen a gabonapiaci helyzet megoldására.
Közlekedési államtitkár: Közel 32 milliárd forintot fordítottak a hazai közúthálózat megújítására
A beruházások kivitelezését a szükséges források biztosítását követően kezdheti majd meg a közútkezelő – tette hozzá az államtitkár.
Fegyverrel fogadta az intézkedő rendőröket Nógrádban egy férfi
Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytat eljárást.
Hornung Ágnes: Gyermekek és család nélkül nincs ország, nincs nemzet
Ez idő alatt kiépült egy olyan rendszer, amelyre az emberek mindig támaszkodhatnak – mondta az államtitkár.
Nacsa Lőrinc: A baloldal miatt késik a pedagógusok béremelése
A KDNP frakciószóvivője kiemelte: más baloldali képviselők pedig szervezik és irányítják is a gyakran erőszakig fajuló itthoni akcióikat.
Többször nyakon és fejen szúrta édesanyja, letartóztatták a nőt
A törvényszék szerdai tájékoztatása szerint az egy hónapra szóló letartóztatásról hozott végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
2023. június 7. szerda, Róbert napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg